🎭 A The Art produkció bemutatja:
JELES NAPOK
Keresztény ünnepek felvidéki népszokásai
📅 Dátum: November 25.
🕕 Időpont: 18:00
📜 Leírás:
„Jeles napoknak nevezi a néprajz a magyar paraszti élethez és a naptári ünnepekhez fűződő népszokásokkal gazdagodott napjait.”
A The Art produkció azonos című zenés színházi előadása azt hivatott bemutatni, hogyan élte meg a magyar paraszt e jeles napokat. Milyen hiedelmek és szokások övezték a felvidéki magyar lakta régiók naptári ünnepeit, hogyan élte meg a gyermekkort, a szerelmet, a halált, a munkát, az ünneplést és az önfeledt szórakozást a falu népe. Mindezt zenében, dalban, szóban és táncban ötvözve repítjük vissza közönségünket régi szokásaink világába.
A Jeles Napok a szlovákiai magyarság naptári évhez és az életszakaszokhoz kötődő népszokásait mutatja be koncertszínházi keretek között – népzenével, néptánccal, népi drámával és narrációkkal átszőve azt. Zenél a Pósfa zenekar, Szabó Júlia énekel, Béhr László István színművész és Tóth Tibor színművész a narrátor, a Generáció Táncegyüttes táncosai pedig ropják.
🎶 Közreműködők:
💃 Tánckar: Generáció Táncegyüttes táncosai
🎤 Ének: Szabó Júlia
🎭 Közreműködik: Béhr László István
🎻 Zenél: Pósfa zenekar
- Iván Péter – hegedű
- Iván Zoltán – klarinét, tárogató, furulya
- Duda Iván András – brácsa, ének
- Álló István – nagybőgő
🎼 Zenei rendező / rendező: Iván András
💃 Koreográfus rendező: Pleva Levente
🎬 Producer: Tóth Tibor
🎟️ Jegyárak:
- 🎫 Elővételben: 10 €
- 🎫 Helyszínen: 13 €
🎫 Jegyek kaphatók:
💻 Online a ticket.adamis.sk oldalon.
🏛️ Személyesen a VMK épületében, minden hétköznap 8:00 és 16:00 óra között.
🤝 Szervező: helloGúta
✨ Szeretettel várunk minden kedves érdeklődőt egy különleges, zenével, tánccal és hagyományainkkal teli estére! ❤️

